Sztárok neked ______24 órában

 

 

 

V.A.J:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Selena Gomez: Életrajz

Apja Ricardo Gómez, anyja Mandy Teefy. Szülei 1995-ben (amikor Selena 3 éves volt) elváltak. Selena édesanyjával él Los Angelesben. Nevelőapjával Brian-nel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF nagykövet, a világon Ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel azóta is legjobb barátnők. 2003-ban egy kis szerepet kapott a Kémkölykök 3D - Game Over-ben, majd a Walker, a texasi kopó filmváltozatában. 2006-ban megkapta Emily Grace García szerepét a Brain Zapped nevű mozifilmben.

2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russo-t.

2008-ban két filmben is szerepelt. Az egyik a Horton című animációs film, ahol az ő hangján szólalt meg a polgármester lánya. A másik a Los Angeles-i tündérmese folytatása, az Another Cinderella Story, ahol Drew Seeley volt a partnere. A történet Hamupipőke meséjét mutatja be, csak modern környezetben. 2009-ben elkezdődött a Hercegnő védelmi program forgatása, amiben Demi Lovatoval együtt szerepel. Szintén 2009-ben jelent meg a Varázslók a Waverly helyből filmváltozata is. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus-t (Selena játssza Beezus-t).

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM